Csalódás

„Csalódtam benned. Pontosan ugyanolyan vagy, mint a többiek. Ez még mindig ugyanaz, az az egyetlen, véget nem érő történet, amelyből nem tudom, hogyanszállhatnék ki, amikor sem erővel, sem akarattal nem lehet. Csak a szereplők változnak és az idő múlik, de az események mintha csapdába esetten vergődve kiáltoznák vég nélkül ugyanazt: Hiába. bucsuh
Hiába döntöttem el, hogy nem kell több kapcsolat, jöttél te, én pedig azt hittem, hogy most minden más lesz. Azt hittem, hogy lehet más is. Ahogy eddig már számtalanszor hittem ezt és számtalanszor csalódtam. Ugyanúgy történt most is.
Először dühös voltam rád, hogy belerángattál, de lassacskán talán megértem: ezt a mesét én ugyanúgy írom, ahogyan te. Hogy a történeteink úgy illenek egymásba, mint kulcs a zárba. Hogy ugyanazt csináljuk pepitába. Talán közel a pillanat, amikor valami úgy rezeg össze, hogy a hullámok kioltják egymást, és többé nem kell átélni azt, ami eddig ezerszer lezajlott már.

Csalódtál bennem. Pontosan ugyanolyan vagyok, mint a többiek, és ez még mindig ugyanaz, az az egyetlen, véget nem érő történet, amelyből nem tudod, hogyan szállhatnál ki, amikor sem erővel, sem akarattal nem lehet. Csak a szereplők változnak és az idő múlik, de az események mintha csapdába esetten vergődve kiáltoznák vég nélkül mindig csak ugyanazt: Hiába.
Hiába menekültél a komoly kapcsolatoktól. Hiába döntötted el, hogy nem adod többet a szíved, jöttem én, te pedig azt hitted, most minden más lesz. Azt hitted, hogy lehet más is. Ahogy eddig már számtalanszor hitted ezt és számtalanszor csalódtál. Ugyanúgy történt most is.
Először dühös voltál rám, hogy belerángattalak, de lassacskán talán megérted: ezt a mesét te ugyanúgy írod, ahogy én. Hogy egyszer talán végigérnek és kifulladnak a sorok, és valami újba kezdhetünk, ami kitart, ha kitartunk. Talán ez az a pillanat.

Megkeressük a kulcsot, ami nyitja az erőteret gyártó, titkos szelencét, hogy az események új rendet alkothassanak?”

Forrás: Fábián Emese