Megidéz egy hangulat…

Borongós őszi délutánokon amikor itthon vagyok egyedül, tudatom mélyéből előmerészkednek régmúlt gyermekkorom érzései.  Drága nagyanyóm a konyhában neszez, s amikor hallom egy elhaladó villamos zörgését az ablakhoz szaladok, figyelek, mikor bukkannak fel szüleim kézen fogva a sarkon.  Mert mindig kézen fogva jártak. Ilyenkor már nem volt érdemes belekezdeni semmibe, csak vártam, hogy megcsördüljön a kulcs a zárban. Szerettem várni őket, jó érzés volt tudni, hogy nem várok hiába, azóta is szeretek várni, s ugyanolyan gyermeki örömmel mint annak idején.

Mindenszentek és halottak napja különleges volt számunkra, mentünk, meglátogattuk az elhunyt családtagokat, s míg egyik sírtól mentünk a másikig az adott személyről meséltek. Szerettem ezeket a történeteket, szerettem, ahogy megidézzük szellemüket, ahogy megannyi mécses világít a temetőben. Édesapám 1987.11.01.-én hunyt el, mindenszentek napján 30 éve. Azt mondják, a lelkek éjszakáján  megnyílik az átjáró és meglátogatnak minket. Ünneplőbe öltöztetem a lelkem és várom, finom illatos mécseseket gyújtok és felidézem a régi hangulatot, amikor még csörrent a kulcs a zárban és én időt sem hagyva, hogy levegyék a kabátjukat rájuk rontottam a nap történéseivel. Úgy érzem eljönnek, most is eljönnek, de most valahogy különlegesebb érzés mint eddig. 30 évről kell számot adjak, jóról rosszról egyaránt. Mit kezdtem a családi mintákkal, vetekszik bennem hála, hűség, lelkiismeret, tudás. Kavarog bennem a várakozás, mint mikor kisgyermekként megmutattam a házi feladatomat, vajon tetszik -e nekik. Már nem csörren a kulcs a zárban, de a szívemben fény gyúl és újra kisgyermeknek érzem magam. Bár tanulmányaim során sokszor ítélkeztem felettük, okoltam a családi mintákat sorsomért most érzem én vagyok a kicsi és ők a nagyok, hálát érzek, a gyermek háláját s bármilyen korán is távoztak meghajlok a sorsuk előtt, elfogadom a történteket s magamon érzem áldó tekintetük, s ez így van jól.