“Ne félj élni, ha nem megy dróton a tánc” Nox

Sokszor élünk számunkra méltatlan élethelyzetben. Nem értjük miért, a számtalan kilépési kísérlet ellenére is mindig ugyanabba a helyzetbe kerülünk, ugyanazokat a fájdalmakat éljük át minden párkapcsolatunkban, hiába teszünk bármit egy munkahelyen sem ismerik el a munkánkat, mindenhol kárba vész a tehetségünk.

Kisgyermekként, később cseperedő teenagerként is elhatároztuk, mi aztán másképp fogjuk csinálni, mi nem szúrjuk el úgy ahogy ők, apánk, anyánk, s felmenő őseink. Mindezek a kijelentések sokszor lázadásként hangzottak, mellőzve minden tiszteletet. Emlékezzünk vissza, ezekben a szavakban nem volt semmi ami méltatta volna küzdelmüket a létért való harcban. Ha egy nehéz sors nincs elismerve ezt lélek érzékeli és együttérzését, avval fejezi ki, hogy osztozik nehéz sorsában. Amikor családállításon rálátunk ezekre a tudattalan mozgató tényezőkre, módunkban áll meghajolni ősünk nehéz sorsa előtt és szeretettel nála hagyni, ráláthatunk továbbá arra, hogy őseink bármilyen nehézségekkel is kűzdöttek szeretettel tekintenek ránk és áldásukat adják sikereinkre.